Boldog

Nem minden - sőt, szinte semmi se - felhőtlen mostanában körülöttem. Suliban tanulással megvagyok csúszva, rádöbbentem, hogy halványlila gőzöm sincs, merre is tartsak tovább az életben... A szerelmi életemet meg jellemezhetjük Katasztrófának. Barátok terén úgy érzem, hogy bizonyos emberekkel - talán az előzőek miatt - túl messze sodródtunk egymástól - és szintén a fentebbiek miatt - van, akivel a barátságunkat jelenleg szinte az egyik legbiztosabb dolognak érzem a kis világomban.
Fontosak számomra a barátaim, és örülök, hogy boldogok. De néha szívszorító számomra hallgatni, hogy milyen jól alakulnak az ügyei. De nem akarom, hogy így legyen. Kettős érzés. Annyira szeretném, hogy boldog legyen, mert annyira megérdemli, ezerszer jobban, mint én. De mégis felerősíti a saját szerencsétlenségemet, ahányszor mesél... És az rossz.
De nincs az az isten, hogy ezt elmondjam neki, mert tudom, hogy lelkiismeretfurdolása lenne, és nem akarom, mert nem kell annak lennie. Mert meghallgatom, és szívesen, meg örülök neki. És fontosabb az, hogy beszélhessen róla valakinek, és örülök, ha az a valaki én vagyok. És nem akarom, hogy emiatt ne beszéljen róla, mert érdekel, és örülök, ha boldog, és verekszek ha nem, és segítek, ha gubanc van. És "és"-sel nem kezdünk mondatot.
És ennyi.
Örülök, de egy kicsit rossz. DE ettől függetlenül érdekel. Nem akarom, hogy ezért hagyjon ki ezekből. Nem akarom, hogy ilyen miatt ne beszéljen róla, és ne tudjak neki segíteni, ha kell. Ennyi.