Az élet a legjobb nevelő.

A sors kegyetlen fintorait senki sem tudja kikerülni. És az élet szívtelen természete, hogy így alkotta meg az embert. Akárhányszor küldik padlóra, akárhányszor tiporják el a szívét, mégis hagyja, hogy jöjjön valaki más, és felkarolja, hogy végül a magasba emelje... Hogy aztán magasabbról tudj visszazuhanni a porba.

Csalódtam a férfi nemben, túl sokszor. És hittem is a szavaikban. Pedig, az embereknek nem hinni kell, hanem bízni bennük. Akinek fontos vagy, az soha nem is hagy el. Ami nem öl meg, azon kurvajót lehet utána röhögni az megerősít.
Ezek alapján
- baromira erős vagyok
- nem hagytak el emberek, akik azt állították, hogy fontos vagyok nekik - gondolok elsősorban a lentebb emlegetett fiúra, és persze rajta kívül az apámra is.
no comment.

És én még csodálkozok, mert hinni már nem nagyon tudok, de valamilyen különleges okból folyton csak próbálok, próbálok bízni az emberekben.



És ha a fentebb említett pontok úgy vannak, erősnek kéne lennem. NEM ÉRZEM ANNAK MAGAM. Nem tudom, hogy fogom ezt az egészet kibírni. Hogy fogom egyáltalán a nappalokat átvészelni nélküle. Megint csak térjünk vissza a percről-percre taktikára. Játszottam már azt, túl sokszor. És nem akarom újrakezdeni. Újra eljutni odáig, ebből az állapotból, ami most van. Hogy ki kell bírni, mert mást nem tudok tenni. És hogy mikor jutok el egy olyan állapotba, mint ami tavaly tavasszal, nyáron volt..? Mikor nem percről-percre állapot volt, nem is napról-napra. Nem számított az idő. És volt mellettem valaki, aki a rosszabb időszakokat is tűrte, és segített nekem áthidalni.
Csoda, hogyha a gondolatra könny gyűlik a szememben, hogy ennek vége van, nem lesz tőle több segítség. Több mosoly, nevetés, beteges poénok. Több skype. Hogy bármikor, bármit mondhattam, kaptam vigaszt, komoly választ, vagy épp hülyeséget. Mikor mire volt szükségem.
Nincs több...

A legrosszabb az benne... hogy már átéltem, milyen az, ha valaki kilép az életedből, elhagy, pedig kibaszottul fontos volt neked. És nem akarom újra végigcsinálni. Egyszer elég volt. Nem akarom, nem...nem, hogy vele is ez legyen.
De én mit tehetek? Ha ő így döntött, én mégis mit tehetek?
Beletörődök. És max ejtek néhány könnycseppet.