Olyan sokszor van az, hogy hiányzik. Leginkább a társasága. És a bizalom, amit nyújt, a törődés, a megértés. Bár ezt egy ominózus beszélgetés óta nem érzem, sőt szinte nem is beszélünk. Van, hogy egyszerűen csak elegem van az állapotból, és hülyét csinálok magamból, vagy van, mikor csak ő gondolja úgy, hogy most távol kéne tartanunk magunkat a lelki ügyektől. Pedig szükségem lenne rá... Néha nagyon. De ebből a körből úgy látszik, kiestem. Lehet kevésbé fájna, ha nem szoktam volna hozzá ahhoz, hogy ha kell, számíthatok rá. Ha kell, ott volt nekem, függetlenül attól, hogy az az "ott" épp 30, 120, 440 vagy épp 1150 km-re van.
Nem éreztem távolságot, ezek ellenére sem, s tán 1000 km volt az, mikor legközelebb éreztem magamhoz. Most millió kilóméter sem lenne elég hozzá, hogy így érezzek. Akár az óceánt is átszelhetném, de nem lenne értelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése